2018. március 31., szombat

A gazdasági válság emelte milliós iparággá az esportot

Az Intel Extreme Masters megnyitói folyamán elhangzó beszédjeiben Michal „Carmac" Blicharz előszeretettel hívja fel az ifjú generáció figyelmét arra, hogy a kezdetek kezdetén az esport nem a stadionokban ezrek, és tízezrek előtt lejátszott mérkőzésekről szólt. Mai szemmel nehéz lehet elhinni, hogy ez a több tízmilliós nézőszámokról, és hasonlóan magas nyereményekről ismert sportág hajdanán délutáni időtöltésként született, és hogy egy gazdasági válság lett a felelős a felvirágoztatásáért.


2018. január 25., csütörtök

Súlyos válság fenyeget Olaszországban

Egyelőre a teljes politikai bizonytalanság felé sodródik Olaszország, ha a következő hetekben sem változnak meg alapvetően a politikai blokkok közötti erőviszonyok.


2013. november 19., kedd

A JP Morgan egy vagyont fizet a válságért

A JP Morgan és leányvállalatai kockázatos jelzálog-papírokat hozott forgalomba, amelyek nagyban hozzájárultak a 2008-as pénzügyi válság kialakulásához. A 13 milliárd dolláros kárrendezéssel elérik, hogy megszűnjenek a cég ellen folyó polgári perek.
A JPMorgan 13 milliárd dolláros kárrendezést fizet ki azért, hogy megszüntessék az ellene folyó polgári peres eljárásokat, amelyeket a 2008-as pénzügyi válságot megelőző derivatív ügyletei miatt indítottak - jelentette be kedden hivatalosan a legnagyobb vagyonnal rendelkező amerikai bank és az amerikai igazságügyi minisztérium.
A JPMorgan és az igazságügyi tárca egy hónappal ezelőtt kötött előzetes egyezséget a bedőlt kockázatos jelzálog-alapú ügyletekről. A megállapodást a minisztérium a legnagyobb kárrendezésnek minősítette, amelyet az Egyesült Államokban valaha is egyetlen entitással megkötöttek.
Noha a pénzintézet ellen a kifizetés fejében nem folyik majd polgári peres eljárás, a bank nem mentesül az esetleges büntetőjogi felelősségre vonás alól, és az ellene egyéb ügyekben folytatott vizsgálatok sem állnak le. A bank felhívta rá a figyelmet, hogy a kormányzat nem találta nyomát bűncselekménynek.
Sajtójelentések szerint a megegyezést a JPM vezérigazgatója, Jamie Dimon kezdeményezte Eric Holder igazságügyi miniszternél, miután kiderült, a tárca egy sajtóértekezleten kívánja bejelenteni, hogy problémás ügyletek miatt több eljárás indul a bank ellen. A JPM és leányvállalatai kockázatos jelzálog-papírokat hozott forgalomba, amelyek nagyban hozzájárultak a 2008-as pénzügyi válság kialakulásához.

2013. november 11., hétfő

Sodródunk lefele, ami talán rosszabb a válságnál

Tiszta a lelkiismerete, de döntéshozóként erélyesebbnek kellett volna lennie a devizahitelezés miatt: bár kiabált, de homokot kellett volna szórni a gépezetbe - mondja Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke. Nekiállt megírni történeteit abból a hat évből, amelyet élete egyik legnyomorúságosabb és egyben legizgalmasabb időszakának tart, de ez nemcsak az ő könyve lesz, hanem az akkori jegybank minden munkatársáé.
Fél évvel ezelőtt lemondott a Magyar Nemzeti Bank alelnöki posztjáról. A jegybanktörvény azt megtiltja, hogy az első fél évben a hazai pénzügyi szférában helyezkedjen el az MNB volt elnöke, alelnöke, monetáristanács-tagja, de némasági fogadalmat nem ír elő. Az ön hangját nem lehetett hallani az elmúlt fél évben, miért?
hirdetés
Nemcsak én nem szólaltam meg gazdaságpolitikai, még kevésbé monetáris politikai kérdésekben, hanem Simor András volt elnök és Karvalits Ferenc volt alelnök sem, akik velem együtt a jegybank előző vezetését alkották. Mégpedig azért nem, mert úgy érezzük, nem elegáns visszaszólni, kívülről aktuális jegybanki döntéseket minősíteni.
Tanárként továbbra is a gazdaságpolitika közelében vagyok - az ELTE-n, az IBS-ben, a Corvinuson és szakkollégiumokban vannak óráim -, esettanulmányok keretében dolgozzuk fel a diákokkal a válság előtti és válság alatti monetáris politikai döntéseket. Olyan izgalmas monetáris tanácsbeli döntési helyzeteket boncolgatunk, amelyekben megosztott volt a szavazati arány. Az MNB-honlapról is letölthető információkból látszik, hogy ezekben az esetekben egyáltalán nem volt egyértelmű a helyzet megítélése - a tények gyakran ellentmondásos következtetések levonását tették lehetővé. Az az érdekes, hogy a diákok szimulációján ugyanazok a dilemmák merültek fel, mint amelyekkel mi is küzdöttünk ezeken az üléseken. Még a szavazati arány is úgy alakult eddig a tanórákon (eddig már két ilyen alkalom volt), mint akkoriban a jegybankban. Ez is azt mutatja, hogy nincs egyértelmű döntés, nincs tuti megoldás.

2013. október 29., kedd

Megfizetnek a válságért a lúzerhitelek kufárai

Egyre nagyobb büntetéseket varrnak a bankok nyakába az Egyesült Államokban a válságot előidéző machinációkért. Sőt már olyan vezető is akad, akit személyesen felelőssé tett a bíróság. Nem is teljesen alaptalanul: volt olyan bank, ahol a vezetők elvárása volt, hogy a gyakran képzetlen ügyintézők naponta legalább egy jelzáloghitel-szerződést kössenek. Olyanoknak is, akikkel egyébként nem kellett volna. A közvélemény bűnösöket akar.
Ha valakit zavarna, hogy még mindig nem tudja, személy szerint kit szidhat a világgazdaságon 2008 végétől végigsöprő, a hatását számos területen máig fájdalmasan éreztető válság miatt, jelentjük: az amerikaiak megtalálták a bűnöst. Egy Rebecca Mairone nevű banki középvezető az illető.

A felelősségét megállapító manhattani esküdtszék azt természetesen nem mondta ki, hogy egyedül az ő sara lenne az amerikai bankszektor öt évvel ezelőtti megroggyanása és az ezt követő globális gazdasági krízis (ez nyilván nem is lenne igaz). De tény, hogy eddig nagyon kevés embert marasztaltak el ez ügyben, és őket sem kimondottan a válság fő okának tartott mérgezett hiteltermékek burjánzása miatt - Maironét pedig éppen az ebben játszott szerepéért bélyegezték meg.
Nem véletlenül. A döntés, mely büntetésről egyelőre nem szól, kimondja, hogy a 2008 előtt a legnagyobbnak számító amerikai jelzáloghitelező, a Countrywide Financial szándékosan átverte a két állami irányítás alatt lévő nagy amerikai jelzáloghitel-finanszírozót azzal, hogy jó minőségűnek mondott kockázatos hiteleket adott el nekik.
Miután kiderült, mekkora a baj, a Freddy Mac és Fannie Mae becenéven ismert két céget rengeteg állami pénzből kellett megmenteni.

2013. október 18., péntek

Nem fizetik hiteleiket a spanyolok

A spanyol bankok által kihelyezett, nem teljesítő hitelek összege meghaladja a 180 milliárd eurót. Már fél éve folyamatosan nő a rossz hitelek aránya.
Újabb rekordot ért el a nem teljesítő banki hitelek aránya Spanyolországban: augusztusban 12,1 százalékra emelkedett a júliusi 11,97 százalékról.
A központi bank adatai szerint júliushoz képest több mint 2 milliárd euróval, 180,7 milliárd euróra nőtt a spanyol bankok által kihelyezett, nem teljesítő hitelek összege. Augusztusban már a hatodik egymást követő hónapban nőtt a rossz hitelek aránya Spanyolországban. A rosszhitel-állomány több mint tízszeresére nőtt 2007, a gazdasági válság kezdete óta.
A spanyol gazdaság recesszióban volt az elmúlt négy év nagy részében, a munkanélküliség meghaladja a 26 százalékot. Emiatt egyre több vállalkozás és magánszemély marad el a törlesztőrészletekkel.

2013. október 10., csütörtök

Kísért a múlt, jön az újabb összeomlás?

Egy érdekes, bár nem sok jót ígérő összehasonlítást tett a híres részvénypiaci guru a jelenlegi, és az 1928-30-as időszak között, aminek alapján újból eljöhet a világvége.
Igen borús képet fest az előttünk álló időszakról a széles körben követett részvénypiaci elemző Tom DeMark. Ugyanis a szakértő egy igen szemléletes ábrán hasonlítja össze az 1928 januárjától 1930 április végéig tartó időszakot, a 2012 májusától datálódó amerikai tőzsdei teljesítménnyel.
Ennek alapján pedig nem sok jóra számíthatunk, hiszen egy hatalmas tőzsdei esés rémképe sejlik fel előttünk.