A költségvetés helyzete a válság idején

1929-től újra deficites és 1930-ig nem is tudott újabb hiteleket felvenni, ezt követően hosszú lejáratú kölcsönt szeretett volna felvenni, de az egyre súlyosbodó helyzet miatt a nemzetközi pénzpiacokon nem került sor a kibocsátásra. Végül rövid lejáratú hitelhez sikerült hozzájutni, amit beruházásokra kellett volna fordítani, de ezt a költségvetés rendezésére fordították. Ezzel a kormány megsértette a genfi feltételeket és Magyarország újra Népszövetségi ellenőrzés alá került. Royall Tyler és Henry J. Bruce személyében 1938 tavaszáig fennmaradt az ellenőrzés és válságkezelési javaslatokat dolgoztak ki német minta alapján a bevételek növelésére és a kiadások csökkentésére.



A helyzet rendezése:
A helyzet rendezése éredekében a kormánynak választania kellett a stabil árfolyam és a pengő leértékelése között, az utóbbit legerőteljesebben Popovics Sándor, az MNB elnöke ellenezte. Ennek oka főleg az inflációtól való félelem volt, ami a hiperinfláció óta még mindig erősen élt a korabeli emberekben. A deflációs politika végül elhúzódó válságot eredményezett egészen 1938-ig, amikor a megváltozott pénzügyi politikát követően, megkezdődött a növekedés. Ez a stabil árfolyam, ami túlértékelt valutát eredményezett, az exportra rendkívül rossz hatással volt.

Hitelválság kialakulása Magyarországon

1926 óta Magyarország eladósodási folyamata megkezdődött, súlyos külső egyensúlyhiány jellemezte ekkoriban a magyar gazdaságot, amit csak újabb külföldi hitelekkel volt képes kompenzálni. Így a Jegybank kénytelen felélni arany- és devizatartalékait, mindezek mellett az I. világháború után megszűnt tőkeimport tovább nehezítette hazánk helyzetét. A külföldi pénzpiacok sorra omlottak össze, 1931 májusában a bécsi Creditanstalt is, a bankpánik Magyarországra is átterjed, válságba kerül a Rothschild családdal szoros kapcsolatot ápoló Magyar Általános Hitelbank. 1931 nyarán a Jegybank megállapítja, hogy a Magyar Általános Hitelbank elvesztette alaptőkéjének nagy részét. Felmerül egy bankkonszolidációs program szükségessége, ahol esetleg más bankkal való összevonás vagy holding létrehozás révén megoldhatnák a helyzetet.


1931. július 13-án elrendelik a háromnapos bankszünnapot, ami a bankok és a tőzsde teljes bezárásával kívánta felszámolni a bankpánikot. Újboli megnyitásuk után korlátozták a betétkifizetéseket augusztus 14-ig. 1931. augusztus 16-án aranypengőrendelettel nyugtatják a betétekeseket, ami minden augusztus 15-e előtt elhelyezett betétet aranypengő alapra helyez, így megőrzik az értéküket. 1931. július 17-én áttértek a kötött devizagazdálkodásra. További intézkedésként pedig a kormány 1931. december 22-én (transzfermoratórium) hirdet, amiben beszüntették a hosszú lejáratú tartozások fizetését és létrehozták a Külföldi Hitelezők Alapja-t a Magyar Nemzeti Bankon belül. Végül csak 1937-ben került sor megállapodásra a törlesztésről a hitelezőkkel. 1932 júliusában Hitelrögzítő egyezményekben megállapodnak a rövid lejáratú tartozások fizetésének felfüggesztéséről is. 1932-ben Gömbös nemzeti munkaprogramjában is szerepel a bankkonszolidáció, de ez nem történik meg végül, mivel az állami vállalatok is törlesztésképtelenek.

Válságelméletek

Kortárs magyarázatok:

Likviditációs elmélet: sokan a természetes megújulás hívei voltak, azt gondolták a válság büntetés a korábbi túlzott spekulációért, így nem szükséges a beavatkozás. Likvidálni kell mindent, hogy egy egészséges új gazdaság jöjjön létre.

Modern magyarázatok:

Monetarista hipotézis: (Monetarista volt Friedman, aki viszont kortárs) kidolgozói Milton Friedman és Anna J. Schwartz szerint túl gyorsan csökkent a pénzkínálat. A kirobbanás a Federal Reserve Board felelőssége (ami a világ legnagyobb aranykészleteivel rendelkezett), ahol vezetőinek szemében a végső hitelezői szerep lehetősége fel sem merült.

A háztartások fogyasztási szokásainak megváltozása: A tartós fogyasztási cikkek piacának növekedése – megjelenik az autó, mint tömegfogyasztási cikk, amit részletre (hitelre) vásárolnak meg, de a gazdasági recesszió miatt visszafogják a kiadásaikat az emberek, ami kumulatíve növelte a válság hatását.

Nemzetközi aranypénz-rendszer: (1990-es évektől a több tényezős problémák vizsgálata) A válság nemzetközi jellegének magyarázata.

New York-i részvénytőzsde eseményei 2. rész

Mindemellett szükséges megemlíteni, hogy a nagyobb bankok nagy mennyiségű un. margin loan-t bocsátottak ki az 1929-es évig Amerikában, amire jellemző volt, hogy akár saját tőkénk 10-szeresének megfelelő értékében vásárolhattunk vele részvényeket. Pl.: 100 dollár saját tőkével vásárolhattunk 1000 dollárnyi értékpapirt. Mind emellett a margil loan-ra jellemző, hogy bármelyik pillanatban visszahívható volt, és a visszahívás pillanatától 24 órán belül kötelezően vissza kellett fizetni. Bizony sokan igénybe vették ezeket a típusú "spekuláns" kölcsönöket, főleg a gyors meggazdagodásra és növekedésre vágyó kisebb bankok. A tőzsdepiaci crach előtti napon tömegesen hívták vissza a nagybankok ezeket a kölcsönöket, aminek a hatására a részvényárak drasztikusan lecsökkentek, mert mindenki eladott, senki se vett (ezzel mgindult a megállithatatlan pánik). Sok összeesküvés elmélet ezt látja a tőzsdepiac összeomlás igazi okának, amely mögött J.D. Rockefeller, Bernard Baruch és J.P. Morgan spekulációit látják, akik különös módon kiléptek a piacról az összeomlás előtt és amiből bizonyitottan busásan profitáltak.

New York-i részvénytőzsde eseményei 1.rész

A világgazdasági válság előtt részvénypiaci buborék alakult ki a New York-i részvénytőzsdén. A New York-i részvénytőzsde részvényindexe a Dow Jones Industrial Average (DJIA) 1929. szeptember 3-án érte el csúcspontját 381 ponttal. A részvények túlértékeltségét mutatja hogy a részvények átlagos P/E mutatója 1929 szeptemberében 32.6 volt, ami magasan a történelmi átlag (ezzel együtt a racionális érték) fölött volt. A buborék kipukkanása hamarosan be is következett. Első lépésként szeptember 5.-én 2,7%-ot esett az index, 379-ről 369-re. Szeptember folyamán elég hektikusan alakultak az árfolyamok, majd októberben a bizonytalanság átcsapott zuhanásba és pánikba: október 23-án nagyon magas forgalom mellett a részvények zuhanórepülésbe kezdtek. Az index 326-ról 305 pontra esett vissza, ez 6,5%-os csökkenést jelentett. Másnap tovább 299 pontra süllyedt. Majd október 28-án, jött az u.n. “Fekete Hétfőn” amikor 12,82%-os zuhanással 260 pontra csökkent az index értéke. Másnap, október 29-én újabb közel 12%-os veszteség következett, az index 230 ponton zárta a napot. Ez két napra vetített 24%-os veszteséget jelentett. Az árak csökkenése ezzel nem fejeződött be. Az index 1930. október 8-án 200 pontig süllyedt, 1931. szeptember 29-ére pedig a Dow Jones 100 pont alá csökkent. A Dow Jones index a mélypontját 1932. július 8-án 34 hónappal az 1929. szeptemberi csúcs után 41.22 ponton érte el, ami közel 3 év alatt mintegy 90%-os csökkenést jelentett. A részvények válság előtti túlértékeltségét az is mutatja, hogy az index a 400 pontos határt majd csak 25 év múlva 1954-ben lépte át.
Érdekes aktuális folyománya a történteknek, hogy a részvény, mint kockázatos befektetési forma megtérülését hosszútávon szokták vizsgálni, és összehasonlítani más befektetési formák hozamával. Ezen összehasonlítások kezdődátumának gyakran a 1932-es mélypontot szokták választani. Egy esetleges 3 évvel korábbi kezdőpont választása esetén egészen más eredményeket kaphatunk…