2018. március 31., szombat

A gazdasági válság emelte milliós iparággá az esportot

Az Intel Extreme Masters megnyitói folyamán elhangzó beszédjeiben Michal „Carmac" Blicharz előszeretettel hívja fel az ifjú generáció figyelmét arra, hogy a kezdetek kezdetén az esport nem a stadionokban ezrek, és tízezrek előtt lejátszott mérkőzésekről szólt. Mai szemmel nehéz lehet elhinni, hogy ez a több tízmilliós nézőszámokról, és hasonlóan magas nyereményekről ismert sportág hajdanán délutáni időtöltésként született, és hogy egy gazdasági válság lett a felelős a felvirágoztatásáért.



Az esportoknak messze nyúló történelme van. A sportág eredete egészen a 70-es évekig nyúlik vissza. 1972. október 19-én a Stanford Egyetemen tartották meg az első ismert kompetitív játékos eseményt, ahol az „Intergalactic spacewar olympics" névre keresztelt, rögtönzött bajnokságra az iskola valamennyi diákja meghívást kapott. A versenyzők a Spacewar nevű játékban küzdöttek meg egymással egyéni, és csapatos versenyszámokban. Milliós nyeremények helyett a győztesek markát fejenként egy egyéves Rolling Stone magazin előfizetés ütötte.


Folytatva az űr tematikát, a következő évtizedben megrendezésre került az első esport versenyként tekinthető Space Invaders Championship, melyet az Atari rendezett 1980-ban. A résztvevők az Egyesült Államok teljes területéről érkeztek, és számuk meghaladta a 10 ezret.Az esemény közvetlen utóhatásával átformálta a játékos közösséget, és komoly hobbivá tette a versenyszerű videójátékozást.Egyre több helyen tűntek fel kisebb-nagyobb versenyek, amik korábban főként játéktermi gépeken, majd később iskolai számítógéplaborokban zajlottak. A média figyelmét is felkeltette a szokatlan versenyzési forma, még az olyan presztízses magazinok, mint a Life, vagy a Time is elkezdtek érdeklődést mutatni a bajnokságok, valamint az azokon megforduló játékosok iránt. Pedig ekkoriban a jelenségnek neve sem volt.

Az esport korai szakaszában ahhoz, hogy (egyidejűleg) egymással versenyezhessenek, a játékosoknak egy légtérben kellett tartózkodniuk.A személyiszámítógépek megjelenésével, a '90-es évek eljövetelével, és az internetnek köszönhetően sikerült megszűntetni a technikai korlátokat.Elindultak az első kizárólag online működő játékok, és a kibertérben megtartott versenynek, a robbanásszerű sikerre azonban várni kellett.

Nincsenek megjegyzések: