2018. július 17., kedd

A tőzsdeguru szerint nyakunkon a világválság

A tőzsdét figyelve az ember azt gondolná, hogy a Wall Street jól teljesít. Az S&P 500 utoljára márciusban tapasztalható magasságokban szárnyal, a Dow is pluszban van 2018-ban, a Nasdaq pedig nemrég döntött rekordot. Ron Paul tőzsdeguru szerint azonban nagyon labilis a jelenlegi helyzet, és hamarosan kipukkadhat az emberiség történetének legnagyobb lufija.

Hetente legalább egy szakértő felhívja az emberek figyelmét arra, hogy éppen valamilyen lufi készül kipukkadni. Az ingatlanpiac, a diákhitelek és a kriptovaluták után is képesek újabb és újabb feltevésekkel és jóslatokkal előállni. Amiben viszont a legtöbb szakértő egyetért, hogy nagy változások jöhetnek, ráadásul nem éppen pozitívak, így az üzleti ciklus végéhez közeledve.



Sokak szerint már túl vagyunk a megélénkülés és a fellendülés fázisán, aminek pedig következnie kell, az a recesszió ideje. Ron Paul, volt amerikai republikánus képviselő szerint azonban akkora lesz a baj, hogy a jelenlegi tőzsde értéke a felére csökkenhet. Paul szerint jól látszik a baj közeledte, mert egyre csak nőnek az adósságok, miközben egyre többet költünk.

Tavaly már jósolt hasonló válságot, ám az S&P 500 azóta 15 százalékot emelkedett.
Paul kiemelte, hogy a kongresszus túl sokat költ, az államadóság túl nagy, és ez nem fog változni a közeljövőben. Ezzel több politikus is egyetért, köztük Paul Ryan is aki már 2012-ben figyelmeztetett az államadóság növekedése miatt.

Az Egyesült Államok hiánya évente átlagosan 1,2 ezer milliárd dollár lesz 2019 és 2028 között, és csak 2018-ban 242 milliárd dollárral nőtt a költségvetési hiány. Ennek egyik oka, hogy az adózási reformok miatt kevesebb pénz folyt be, mint amennyivel a kormány számolt.
Paul kiemelte az is, hogy a Federal Reserve Bank (FED), az Egyesült Államok központi bankja már két éve folyamatosan emeli a kamatokat, ez pedig a kormány költekezésével együtt komoly gondokat okozhat.

Nincsenek megjegyzések: