2018. május 20., vasárnap

Pénzügyi összeomlásra figyelmeztet Ferenc pápa

A katolikus egyház feje időzített bombaként írta le a pénzügyi derivatívákat, vagyis azokat a befektetési ügyleteket, amelyek értékét más értékpapírok, mögöttes termékek árfolyama határozzák meg.



A pénzügyi derivatívákat Warren Buffett korábban pénzügyi tömegpusztító fegyvereknek nevezte, Ferenc pápa nemrég megjelent közleményében pedig azt mondta, ezek nem mások, mint ketyegő időzített bombák, írja a Bloomberg alapján a Napi.hu.

A Vatikán közleménye szerint Ferenc pápa komoly kritikával illette a jelenlegi globális pénzügyi rendszert, benne a derivatívákat, ezen belül pedig credit-default swapeket (aCDS egy adott kötvény visszafizetési kockázata ellen védő biztosítások, ezek különösen nagy szerepet játszottak a 2008-as válság elmélyülésében), ez utóbbiakat az egyházfő különösen elítélendőnek tartja.

Pápa ritkán szólal meg ilyen témában, ugyanakkor összhangban van Ferenc pápa világnézetével, amely meglehetősen szkeptikusan áll hozzá a szerinte zabolátlan globális kapitalizmushoz, írja a lap. A CDS piaca, teszik hozzá, a 2007-ben elindult válság idején olyan mértékű volt, mint az egész világ együttes GDP-je. Egy ilyen termék korlátok nélküli, ilyen mértékű elterjedése bátorította a pénzügyi kockázatvállalást és a spekulációt arra, hogy más szereplők csődbe menjenek (a CDS akkor fizet, ha a kötvény tulajdonosa becsődöl). Ez pedig etikai szempontból teljesen elfogadhatatlan – áll a vatikáni közleményben.

Úgy folytatják, hogy a derivatív piacoknak vannak olyan szegmensei, olyan termékei, amelyekkel kapcsolatban komoly etikai kételyek merülnek fel. Ezekkel a termékekkel a kereskedés sokszor olyan úgynevezett piacokon folyik, amelyek nem szabályoznak megfelelően, sőt a kereskedésben a csalás is jelen van, s ugyanakkor ez fontos, annak számára létfontosságú forrásokat von el az igazi gazdaságtól.

Nincsenek megjegyzések: