2018. október 20., szombat

Lesz válság előbb-utóbb, de most felkészültebbek vagyunk

Válság előbb-utóbb lesz, de jobban fel vagyunk rá készülve, mint 2008-ban. Ezt Regős Gábor, a Századvég közgazdásza mondta a Piac&Profitnak adott nyilatkozatában. A szakember szerint az állami és az uniós források apadásával nagyrészt a nemzetközi pénzügyi helyzeten múlik, hogyan juthatnak tőkéhez a magyar vállalkozások.



Az utóbbi egy-két évben szárnyalt a magyar gazdaság, amit Regős Gábor három tényezőre vezetett vissza. A külső környezet kedvezően alakult, bérek bővült a fogyasztás (nem pedig hitelből), továbbá az uniós források mellett a vállalkozások hitelezésből is beruháztak, melyet a jó kamatkörnyezet segített.

A növekedéshez a kkv-szektor is hozzájárult, a 250 főnél nagyobb vállalatok hozzáadott értéke 2015-ben 10,9, míg 2016-ban 1,6 százalékkal nőtt, a 250 főnél kevesebbet foglalkoztatóké pedig 8,3, illetve 3,8 százalékkal.

A vállalkozásoknál dolgozók háromnegyedét kkv-k foglalkoztatják.
Az elérhető uniós és állami források mértékének csökkenésére, mint megoldandó problémára a szakember úgy válaszolt, hogy annak pótlása a csökkenés mértékétől függ. Források mindig lesznek, a kérdés a mennyi, honnan és milyen feltételek mellett, s persze a klasszikus bankhitel is megmarad, bár az kérdés, hogy mennyibe fog kerülni. Ezt alapvetően a nemzetközi pénzügyi folyamatok határozzák majd meg.

Nincsenek megjegyzések: