2010. december 14., kedd

2008.December 15-től 22-ig

December 15.

A svéd Electrolux közleménye szerint több mint 3 ezer embert bocsát el, akiknek az elküldését már az idén megkezdik. A leépítés negatívan érintheti a közel 5 ezer embert foglalkoztató magyarországi leányvállalatát is.

A harmadik negyedévben 6,8 százalékra mérséklődött a bolgár GDP növekedés a második negyedéves 7,1 százalékról, de még ez az érték is meghaladja a statisztikai hivatal által előzetesen becsült 5,6 százalékos növekedési ütemet.

A Pápai Hús Zrt. állami garancia mellett 5,5 milliárd forint hitelt is kap 15 éves futamidőre – jelentette be Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

Új történelmi mélypontjára gyengült az angol font az euróval szemben, több mint 90 pennyt kellett adni egy euróért. A deviza leértékelődése mögött a brit recesszió további súlyosbodása áll, továbbá, hogy az új adatok szerint tovább csökkentek a lakásárak decemberben.

A BUX 1,6%-os eséssel zárta a kereskedést: az OTP 1,4, a MOL 0,2, a Richter 4, a Magyar Telekom 0,5, az Egis pedig 0,2 százalékot menetelt lefelé. A régiós piacokon: a lengyel WIG 20 2,3, a cseh PX 1,6, az orosz RTS 5,7 százalékot esett.

December 16.

Mind az ukrán, mind az orosz gazdaságról hírek érkeztek. Azonos év azonos hónapjához viszonyítva az ukrán GDP novemberben 14,4%-kal esett vissza, az ukrán gazdasági minisztérium 3,5-4 százalékos növekedéssel számol éves szinten 2008-ban. Szintén azonos év azonos hónapjához viszonyítva az orosz ipari termelés 8,7%-kal csökkent. 2008 első 11 hónapjában az orosz ipari termelés mindössze 3,7 százalékkal növekedett, míg 2007 azonos időszakában a növekedés még 6,3 százalék volt.

2,1 milliárd dolláros nettó veszteségről számolt be a Goldman Sachs a negyedik negyedévre vonatkozólag, erre nem volt példa, mióta jelentéseket ad ki, azaz 1999 óta. Az elemzők sem számítottak erre: a kamatkiadásokkal csökkentett bevételt 662 millió dollárra becsülték, míg az mínusz 1,58 milliárd dollárra rúgott a negyedévben.

Az Eurostat közlése szerint 2008 harmadik negyedévben, 1995 óta folytatott gyűjtése során először, csökkent a foglalkoztatottak száma az euróövezetben. A foglalkoztatottság 0,1 százalékkal, 80 ezer fővel esett vissza, 146,1 millióra.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mai bejelentése szerint törvényben rögzítenék a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jogkörének kibővítését.

A BUX 0,4%-os csökkenéssel zárta a napot: az OTP 0,9, a Richter 2,4 százalékot emelkedett, míg a MOL 3,6, az Egis 2,2, a Magyar Telekom 0,4 százalékos értékcsökkenést szenvedett el.

December 19.

Az USA államfője hivatalosan is bejelentette, hogy a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagból, az autószektorba is pumpálnak pénzt, a kiszivárgott híreknek megfelelően összesen 17,4 milliárd dollárt. Ebből 13,4 milliárd dollár hamarosan elérhető lesz a Chrysler és a General Motors számára. A Ford nyilatkozata szerint, a jelenlegi körülmények között mentőcsomag nélkül is tudja folytatni működését.


December 20.

Wiki letter w.svg Erről a napról még nincsenek adataink. Segítse te is a megírásában!

December 21.

Az USA után (lásd: december 19.), a kanadai kormány és Ontario 3,29 milliárd dollárnyi hitelt kíván nyújtani a detroiti hármak (Chrysler, General Motors, Ford) kanadai leányvállalatainak. Ontario tartomány 1,3, a kanadai kormány pedig 2,7 milliárd kanadai dollárnyi hitelt nyújt a detroiti autógyártók kanadai leányvállalatainak.

December 22.

Az előzetes várakozásoknál sokkal nagyobb, 7,5 milliárd euró (10,5 milliárd dollár) értékű pénzügyi segítséget kap Lettország az IMF-től és az EU-tól. A csomaghoz az IMF egy 27 hónapos készenléti hitel keretében 2,4 milliárd dollárt is biztosít. A lett parlament még december 12-én elfogadta azt a megszorító csomagot, amely többek között 15%-os közalkalmazotti bércsökkentést tartalmazott és a csomag megszerzéséhez volt szükséges. A 7,5 milliárd euró több helyről gyűlik össze:

* 3,1 milliárd eurós hitelt kap az Európai Uniótól
* 1,7 milliárd eurót kap a Nemzetközi Valutaalaptól
* 400 millió eurót kap a Világbanktól
* A maradék összeget pedig a skandináv országok adják (Dánia, Norvégia, Svédország)

A Magyar Nemzeti Bank 50 bázisponttal 10,5-ről, 10 százalékra mérsékelte irányadó kamatlábát, a Monetáris Tanács mai ülésén. Ezzel már az október 22-ei 300 bázispontos emelés felét visszavették.

„A Monetáris Tanács továbbra is úgy látja, hogy az infláció – az elmúlt időszakban megfigyelt tendenciáknak megfelelően – tovább mérséklődhet, és a monetáris politika számára releváns horizonton jóval a 3 százalékos cél alá kerülhet. Emellett a globális dekonjunktúra rontja a hazai növekedési kilátásokat, a gazdaság jövőre várható visszaesését 2010-ben csak lassú élénkülés követheti.

A monetáris politikának az inflációs és reálgazdasági szempontok mellett továbbra is figyelmet kell fordítania a pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának megőrzésére és a tőkeáramlások folytonosságának biztosítására. Az ország megítélésének októberben megfigyelt radikális romlása után a külső finanszírozást övező kockázatok fokozatosan mérséklődtek. A bizonytalanság azonban ezzel együtt is számottevő, a monetáris politika továbbra is szűk mozgástérrel rendelkezik.

A nemzetközi környezetben végbement kedvezőtlen folyamatok tartósan is megváltoztathatják a magyar gazdaság külső forrásbevonási feltételeit. A globális kockázatvállalási hajlandóság hosszabb távon is a válság előtti szint alatt maradhat, ami a hazai gazdasági szereplők alkalmazkodását, a kiadások és jövedelmek közötti különbség tartós csökkentését teszi szükségessé.

A Monetáris Tanács a várható gazdasági lassulással és erőteljes dezinflációval összhangban a monetáris kondíciók lazításának folytatása mellett döntött. Amennyiben a tőkeáramlások folytonossága és a pénzügyi közvetítő rendszer stabilitása lehetővé teszi az alapkamat a következő hónapokban tovább csökkenhet.”


– Közlemény a Monetáris Tanács 2008. december 22-i üléséről
Magyar Nemzeti Bank
Monetáris Tanács


A BUX 1%-os emelkedéssel zárt: az OTP és a MOL 0,4, a Magyar Telekom 0,9, az Egis 3 százalékos eséssel zárt. A Richter 5,5%-ot emelkedett. A lengyel WIG 20 1,9%-ot csökkent, az orosz RTS 3,6%-kal került feljebb, a cseh PX 0,2, az osztrák ATX pedig 3%-kal emelkedett.

Nincsenek megjegyzések: